Fekvése
A 4-es számú főközlekedési út és a Budapestet Záhonnyal összekötő Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal között terül el Hajdúszoboszló (8 km) és Debrecen (13 km) között. Ebes vasútállomás félúton helyezkedik el Debrecen és Hajdúszoboszló között.

Története
A Váradi Regestrum említi először a település nevét 1271-ben Ebey alakban. Valószínűnek látszik, hogy a pecérek, a királyi, királynéi vagy hercegi udvarház, fejedelmi, hercegségi vadászataihoz tenyésztettek itt vadászkutyákat, agarakat.

1440-ben a Szepesi család birtokába került Ebesfalva tíz másik településsel együtt. A 15-16. században Ebes virágzó falu volt, a török uralom alatt azonban az állandó háborúk miatt elnéptelenedett és területe Debrecen városának birtoka lett. A 18. században kezdődött a tanyák őseinek, a szállásoknak a kialakulása.

A 19. század közepén megépült Budapest-Debrecen vasútvonal a területet bekapcsolta az ország vérkeringésébe.

1949-ben megkezdődött a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése, amely a tanyák fokozatos felszámolásához vezetett.

Ebes 1952-ben szakadt el Debrecentől önálló községgé alakulva. Ekkor épült 116 ház, a községháza, az első iskola, orvosi rendelő, járda, út és villanyhálózat.